tümtürüm

van uj noje es akkor errol ennyit. nem tudok mit mast mondani. kerdeztem pedig. es azt mondta nem. de ezek szerint megis. van meg 10 napom. hatha kiadom magambol.

Eddig azt hittem javulóban. de jött tőle egy sms, hogy mikor leszek a lakásban. én meg válaszoltam.

és azóta fáj a szívem meg a mellkasom. mintha összenyomná valami. és alig kapok levegőt. és dobog a szivem, mert mintha nem lenne helye. meg szédülök.

jó lesz, hogy elmegyek egy hónapra. nagyon jó lesz. nagyon örülök neki.

tudok zenét hallgatni. no nem akármilyet, de azért tudok. ez azért fontos, mert
1. rohadt hangosak az emberek itt a munkahelyen, és nagyon nehéz őket elviselni, vagyis a csipogásukat. eddig nem tűnt fel, de ma már zavart. ami szintén jó. tehát ha tudok zenét hallgatni, az azt jelenti, hogy már nem CSAK arra koncentrálok, hogy szarvan.
2. amúgy is szeretek zenét hallgatni, és az, hogy nem mindenről ő jut eszembe, már pozitív.

nna. már számolnom kell. jó jel:)

kevesebb, mint 24 óra múlva indulok, kb 24 óra múlva vagyok már ott, satöbbi.

találkoztam r-rel tegnap. annyira de annyira tudtam, hogy ott lesz - és pont aznap költözött fel (tegnap) és mi (z meg én) pont akkor mentünk oda és annyira jó volt belenézni a szemébe újra és érezni azt a nyugalmat amit a szeme áraszt meg úgy egyáltalán. semmiségekről beszélgettünk kicsit, az elmúlt pár évről amíg nem is találkoztunk, talán 2 éve utoljára? neki van relatíve új szerelme, nekem meg nincs már az eddigi..

jó lesz ez. egy hónap semmiség. egy hónap vízhólyagvarrás, egy hónap izomlazítókrémhasználat, egy hónap

ma költözöm. egy második adag jön el onnan. aztán majd ha visszajöttem, eljön a maradék is. hát ez van. remélem a-val sikerül ma találkoznom, dehát nincs is a városban, hátha jön..

Follow through
Make your dreams come true
Don't give up the fight
You will be all right
Cause there's no one like you
In the universe

Don't be afraid
What your mind conceives
You should make a stand
Stand up for what you believe
And tonight we can truly say
Together we're invincible

And during the struggle
They will pull us down
But please, please let's use this chance to
Turn things around
And tonight we can truly say
Together we're invincible

Do it on your own
Makes no difference to me
What you leave behind
What you choose to be
and whatever they say
Your soul's unbreakable

And during the struggle
They will pull us down
But please, please let's use this chance to
Turn things around
And tonight we can truly say
Together we're invincible
Together we're invincible

And during the struggle
They will pull us down
Please, please let's use this chance to
Turn things around
And tonight we can truly say
Together we're invincible

várom már hogy ne számoljam. csütörtöktől nem fogom számolni. csütörtökön elmegyek egy egész hónapra +2 nap ha a naptárat nézzük. csütörtökön elmegyek kiadni magamból azt ami bennem van.

lemondtam a mai találkát tegnap - nem volt hozzá kedvem. de azért a könyvet vigyem már vissza amit kölcsönkértem - örülök, hogy ennyit jelentett a 2 és fél év tökély. tényleg örülök. a könyvet vigyem vissza. hát bazmeg.

beszéltem a-val tegnap, végre sikerült. ő azt mondta, hogy szerinte azért csinálja ezt, mert neki ez így könnyebb. az is könnyebb volt, hogy magában ment végig ezen az egészen, engem bele sem vont, nekem lehetőséget sem adott, hogy minket megmentsem, megmentsük. segítsek, vagy valami mert rólam is szó van. ahogy elkezdődött benne ez az egész, MI megszűntünk létezni, és maradt Ő meg ÉN. már akkor. benne legalábbis.

és nekem ezt is fel kell dolgoznom. mert számomra MI léteztünk. az utolsó pillanatig MI voltunk és ez itt a baj, hogy még mindig így érzem, bár a körülmények nem ezt mutatják. és igenis szeretnék válaszokat kapni. de nem most. most nem tudnám elviselni. állítása szerint nincsen másik bimbózó románc a kapcsolatban. állításom szerint pedig nem elképzelhetetlen. de ha eddig nem hazudott, akkor most miért hazudna? most amikor nincs tétje? hogy engem védjen? vagy mert már semmi közöm nincs hozzá ahogy mondta azt egy hete vasárnap?
- hívd fel légyszi o-t, mondta.
- majd felhívom. mondtam.
- de lesz hol aludnod? kérdezte
- valahogy megoldom. mondtam. de miért fontos ez? kérdeztem
- mert szeretném tudni. de végül is mi közöm hozzá, mondta és elfordult.

én meg összeroppantam. az fájt a legjobban. a nincs közöm hozzá = hozzád. majdnem összeroskadtam a fa tövébe sírógörccsel. de tartottam magam. csak sírógörcsöm volt. az az igazi. amikor a tested is megszakad és nem elég a könnycsatorna, meg nincs elég könnyed mert annyi jönne belőled hogy annyi nincs is amikor nincs erőd létezni és nem kapsz levegőt mert görcsberándul az egész tested és nem tudod kontrollálni és szived szerint üvöltenél mert annyira fáj de nem lehet, mert nem lehet meg minek de egyszerűen nem talál utat kifelé a testedből a fájdalom és te csak állsz ott összerándult testtel és ömlik az arcodból az egész meg a halk üvöltés a torkodon és percekig nem is tudsz mozdulni

és aztán abbamarad, összeszeded magad, belenézel a szemébe és azt mondod szia. és ő visszanéz rád és akkor érzed, hogy megint jön a vihar de akkor azt mondod hogy ez most neked nagyon nagyon fáj és inkább elmész és majd valamikor talán beszélünk de most most nem megy

mint amikor főznél de megégeted magad de éhes vagy és főznél de félsz és annyira fáj hogy már nem is vagy éhes

és akkor elmész. oda ahol laktatok. ahol ő még mindig lakik. ahonnan el kell költöznöd, az összes cuccoddal együtt. és felmész a lakásra és megint összeroppansz mert az otthonodat hagyod ott. mindennel ami számít. ő is ott marad. és nekiállsz pakolni, legalább arra a pár napra valót amíg meghúzod magad o-nál de az sem megy. beraksz egy alsóneműt és jönnek a könnyek. kimész elszívsz egy cigit. nem tudsz visszamenni a szobába pakolni. egyszerűen nem megy. üres vagy. teljesen üres és kába. és erre csörög a kulcs a zárban, ő visszajött, mert eddig sétált. úgy telt el nem tudod mennyi idő, hogy észre sem vetted.

és akkor megint sírsz és sietve megpróbálsz összecsomagolni - ne haragudj, nem bírtam magam rávenni és ő áll ott és néz és érzed, hogy szeret de neki most a szabadság kell és ő is elsírja magát és megkérdezi, hogy átölelhet-e. igen és megint jön a görcs. meg a könnyek és csak álltok ott összeölelkezve utoljára és sírtok és

és aztán elmegy. mert így könnyebb. és azóta semmi. mert neki így jobb. szóltam, hogy elmegyek egy hónapra. megkérdezhetem hova? elmondtam. tényleg? képzeld valaki a cégnél is pont ma ment oda.

mert kurvára érdekel.

és most itt tartunk. hogy nem találkozunk, holnap kipakolom a dolgok egy részét és eltűnök egy hónapra. aztán nem tudom mi lesz. félek.

hát fasza. a nem elérhető és pedig én annyira de annyira szerettem volna vele találkozni:( reméltem, hogy tudunk beszélgetni és akkor majd nekem jó lesz - dehát nyilván inkább vele foglalkozik.. hacsak nincs valami baja, vagy nem veszítette el a telefonját vagy mittudomén. azért remélem jól van.

de én akkor is nagyon nagyon szeretnék vele találkozni. nagyon. faszom.

voltunk szombaton dekátlanban meg múntekszben, vettünk nekem cipőt meg botot meg zoknit meg sok mindent még, e-meg-a nagyon kis rendesek:) visznek mindenhova meg törődnek velem

a lényeg, hogy pénteken (az ötödik napon) elmentem a cuccok egy részéért - aznap meg másnap egy csomó emberrel találkoztam, akiknek nekem kellett elmondanom a dolgok állását, nyilván nem fog ezzel eldicsekedni, de akkor is. nem fer. na mindegy, ez van, ezen most nincs értelme agyalni, hogy mi fer mi nem, minden ami megtörtént-megtörtént, fel kell dolgozni.

lementem kapolcsra is szombaton (hatodik nap) és feljöttem tegnap (hetedik nap) és találkoztam d-vel meg m-mel, m meglepően viselkedett, pozitívan csalódtam benne.. és jól esett a hozzáállása. kapolcson beszélgettem ezzel-azzal, akartam a-val is találkozni, de aztán nem sikerült, hátha ma sikerül. remélem nagyon. szükségem lenne rá. kapolcson volt apu egyik ősrégi barátja is, ő azt mondta nekem, hogy minden jó amit kapunk az ajándék. és a szenvedés azért van, mert elvárjuk a jót, és ha nem kapjuk meg, akkor szenvedünk. nem kell azt gondolni, hogy járnak nekünk a dolgok, hanem azzal kell kezdeni valamit ami van, és akkor bármi jobb jön, az csak egy plusz - de meg kell tanulni értékelni azt is ami van, és nem elvárni, hogy jöjjön jó-jobb - és hogy meg kell élni az összes fájdalmat és szenvedést, mint egy örvénybe került ember, akinek nem szabad mozognia és akkor az örvény lerántja a folyó mélyébe de aztán ha már lerántotta, az aljáról el tud rugaszkodni és megmenekül. és akkor már jó. ha mocorogsz az örvényben, akkor soha nem szabadulsz meg belőle.

ja a másik meg, hogy ez az év ez már csak ilyen. valaki azt mondta, hogy 2007 van, hetes év, szerencsétlen szám. d is felhívott szombaton, kiderült, hogy hasonló helyzetben van, mint én - nő, munka, élet - nő miatt átrendezgette az életét mert hogy elvileg kilátásban volt egy valami, akkor a saját bizniszét kvázi megszüntette, és aztán a nő közölte, hogy hát ő neki ez sok és akkor mégse, és akkor úgy volt, hogy még mindig megvan az új munka, külföldön, majd kb aznap közölték vele, hogy mégsincs. ilyenkor mit csinál az ember? összeomlik. és d-vel is ez történt. meg velem is. csak nekem megvan az, hogy elmegyek egy hónapra, összeszedni magam, és aztán ha visszajövök, akkor építhetem újra az egész életemet úgy ahogy van, de akkor már lesz hozzá erőm. vagyis remélem.

törölve

jav. nyolcadik napon. - nem vagyok mérges. csak haragszom. nem is haragszom. csak rosszul esik. és kabbe. és az anyukádat meg szeretem. úgyhogy utólag is szorri.

közeledik az idő. 2 óra múlva elindulok és elkezdődik az ajtó becsukása. néhány cuccom jön el onnan és gyűlnek a könnyek és kezdődik a gyomorgörcs és izgulok kezd rossz lenni nagyon. össze kell pakolnom a maradékot de most nem fogom tudni kiválogatni és nem akarom azt sem, hogy aztán majd egy hónap múlva vigyek neki doboznyi holmiját - a szennyesemben is találtam övét és azt hogy adod vissza? meg úgy egyáltalán..

csak ismételni tudom magam. szar ez az egész úgy ahogy van. és miért ennyire nehéz? és miért van az, hogy du 3 van és kezdődik a "oké, hogy élem túl lefekvésig a ma délutánt" pedig megvan a program de annyira de annyira félek az estétől a ma estétől is hogy minden amit eddig kipakoltam a költözés óta (1 hónap) mehet vissza és mehetek vissza oda ahol 2ésfél évig éltünk boldogan és feküdjek rá arra az ágyra ahol vele már nem fogok feküdni és nézzem azt a falat amit vele már nem fogok nézni és érezzem az illatát a bútorokban meg a falvédőn meg az ágyon meg a párnáján amit ott hagytunk, mert kapott másikat a költözéskor és a takarón és úgy egyáltalán BASSZA MEG!

remélem nincs nagyon szarul és hogy Ő jól érzi így magát, és hogy neki jó ez így, és hogy nem szomorkodik annyira és ennyi. most.

még a negyedik naphoz tartozik, hogy tegnap nagyon jól éreztem magam e-vel, tök sokat beszélgettünk és nagyon jól esett. az egész cakkum pakk. mikor elindultam, hívtam o-t, hogy szia drágám, most indulok haza - furcsán hangzik meg amúgy is de akkor is jó érzés volt, hogy valakit felhívok, hogy indulok haza. haza. az meg hol van?

légyeg a lényeg, hogy tegnap küldtem Neki smst, hogy ma megyek a cuccaim egy részéért meg szerdán a többiért és hogy beszélnünk kéne, jó hívjam fel amikor úgy gondolom. és félek nagyon az egésztől, a ma estétől is meg a hétvégétől, mert nem fogok tudni lemenni apuékhoz pedig az jó lenne, mert vásárolgatnom kell az útra. amit holnap teszek meg. aztán, hogy vasárnap mit csinálok, azt még rohadtul nem tudom, gondolom pakolászok. meg vásárolgatok. meg mit tudom én. bele fogok én ebbe az egészbe őrülni.

de nem. mert elmegyek, és egyedül leszek és akkor majd jó lesz.

és közben meg látni akarom, mert hiányzik, találkozni akarok vele, hogy belenézhessek a szemébe és lássam, hogy igen, szeret, még ha nem is úgy de szeret - és félek attól, hogy ha találkozom vele akkor rideg lesz és szenvtelen de azzal nincs baj, ha a szemében látom, hogy szeret és - és úgy átölelném szorosan és olyan rossz, hogy már nem szerethetem és

és abbahagyom mert nincs értelme.. csak magamat szivatom vele..

tegnap nem sírtam csak majdnem.

ma már megint gyomorgörcs és gombóc - szólnom kell neki, hogy pénteken (holnap) megyek cuccokért. meg hogy szerdán költözöm.
na majd akkor sírok. sokat.

lassan érkezik a haragvós fázis - ami már azt jelenti, hogy javul az állapotom. még mindig a gyász és denial állapot van, de ez persze csak addig tart, míg nem küldök smst vagy nem telefonálok vagy amíg oda nem megyek. nem akarok. nem akarom ezt az egészet végigcsinálni. semmi kedvem hozzá. sokkal könnyebb lenne, ha nem kéne kapcsolatba lépnem vele egyáltalán és soha többet, mert akkor egyszerűbb lenne. de nem lehet egyszerűbb.

de hogy miért nem bírta volna ezt kinyögni korábban??? kábé fél éve? mert szerintem azóta tarthatott nála most hogy így kicsit visszagondoltam -- csak max nem fogalmazta meg magának sem. vagy nem volt hajlandó vele foglalkozni.

vagy én miért foglalkozom ilyenekkel egyáltalán. el kell felejteni, tovább kell lépni azt szevasz. ennyi.

hát

én hülye. elkezdtem előről olvasni a blogját. amikor még frissen szerelmes volt és gondolkodott, hogy elmondja, ne mondja el? amikor összejöttünk amikor várt még csak haza amikor elmondta, hogy mit akar és ettől jó volt nek, amikor ...

gombóc a torokban, könny a szemben és a fájdalom, hogy

hogy vége.

szakítottunk, most már végleg, július 29-én vasárnap.

először július 22-én vasárnap, de aztán ő meggondolta magát és visszamentem, aztán megint meggondolta magát és megint eljöttem.

vasárnap este jöttem el. azóta nem beszéltünk sem élőben sem telefonon. nem kontaktáltunk sms-ben, e-mailben, barátokon keresztül, semmilyen egyéb módon. pedig kéne.

össze kell pakolnom a cuccaimat, össze kell szednem, hogy a jövő hét szerdai költözés minél hamarabb meglegyen. lehet, hogy a ruháimat és egyebeket előtte kéne elhoznom. a cicákat sem láttam azóta. nem bírom rávenni magam, hogy odamenjek, hogy kontaktáljak, hogy beszéljek vele

egyszerűen semmit nem tudok kezdeni
ezzel az egész hülye idióta helyzettel

azt mondta, hogy azért van vége, mert már nem szerelmes. és akkor valaki azt mondta nekem, hogy ez úgy működik, hogy amikor már nem szerelmes az ember, amikor az elmúlik, akkor jön a valóság. és akkor az ember eldönti, hogy a valóság kell-e vagy sem. hát ezek szerint én és az amit én nyújtani tudok az nem kellett. a szeretetem sem.

a másik meg, hogy most nem tudok sírni. angolul van egy jó kifejezés erre - I feel numb. és én most ezt érzem. azt is mondták, hogy én most gyászolok. hogy annyira fáj, hogy magától leállította a fájdalmat a testem, hogy ne szakadjak meg bele. és aztán majd kijövök ebből a gyászból és az ürességből és akkor megint nagyon fog fájni. és akkor megint sírok majd. és tudom.
képes vagyok csak úgy ülni és bámulni magam elé és nem csinálni semmit hosszú hosszú időn keresztül. és nem tudom mi van. minden napra kitűzök egy kis feladatot magamnak, hogy legyen mivel foglalkoznom. és meg is kell csinálnom.

és abban reménykedem, hogy visszajön, hogy azt mondja, hogy hülye volt és mittudomén. de minek reménykedem ilyesmiben? amikor tudnom kéne, hogy vége van. VÉGE. over. soha többet nem leszünk mi.

fáj.